Beidézték a rendőrségre a külügy elé jachtparkolót festő momentumost
Tóth Endre, a párt elnökségi tagja még február 5-én, Orosz Annával együtt üzent Szijjártó Péternek.
Tóth Endre, a párt elnökségi tagja még február 5-én, Orosz Annával együtt üzent Szijjártó Péternek.
Nemes Balázs már 2018-ban is indult a választáson ugyanabban a kerületben.
Összeszedtük azokat a neveket, akikre biztosan lehet szavazni a 106 választókerületben az ellenzéki előválasztáson. A fővárosban várható pár nagy csata, de érdekesnek ígérkezik Szombathely is. A pártok egyelőre készülődnek az őszi küzdelemre.
A zuglói politikus rágalmazás miatt jelentette fel a Momentum elnökét.
A biztos szavazók között 50 százalékon áll a közös ellenzéki lista, 47-en a Fidesz–KDNP. Idő közben megerősödött a Jobbik, már a második legnépszerűbb párt az ellenzékben – derült ki a Závecz Research kutatásából.
Az ellenzék hat pártjának képviselői osztották meg gondolataikat az összefogás eddigi eredményeiről egy online beszélgetésen. Kiderült, miért tud együtt dolgozni a DK a Jobbikkal, kormányzóképesnek tartják-e magukat, és miért tartják többen fontosnak, mit csinál az MKKP.
A DK elnöke szerint harmonikus az ellenzéki együttműködés, az esetlegesen felizzó vitákat pedig félre fogják tenni a 2022-es választás idejére.
Az összefogásban résztvevő pártok képviselői órákon keresztül részletezték, miben hibázott a kormány.
Céljuk, hogy képet adjanak Orbán Viktor kormányának járványügyi teljesítményéről.
Pintér Sándort kérdezte Vadai Ágnes három ügyről is. Két esetben eljárás indult.
Fekete-Győr András egy interjúban örült az ellenzéki pártok kompromisszumkészségének, majd érkezett Arató Gergely, és elmondta, hogy nem egyeztek meg semmiben.
Szolidaritásból fújták fel ismét a Lady MRD-s feliratot.
A Závecz Research ügyvezetője szerint a Fidesz számára kontraproduktív lehet állandóan az egykori miniszterelnökkel riogatni, mert a szavazók már rég tisztában vannak vele, hogy a csomagban benne van ő és a Jobbik is.
Őrsi Gergely tízmillió forint értékben vett fel babaváró hitelt, Jakab Péter kilencmillió forinttal tartozik, Botka László pedig felerészben tulajdonosa lett a szegedi lakásnak - derül ki a politikusok 2020-as vagyonbevallásaiból.
A teljes népességet kérdezték, a két legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt sem szerepelt túl jól.
A Momentum tavaly nyáron akciózott.
Az ülést kezdeményező ellenzéki pártok három vizsgálóbizottság felállításáról tárgyalnának hétfőn, már ha a kormánypárti képviselők elmennének az ülésre.
Az Új Világ Néppárt a kiábrándult Fidesz-szavazókat, és a bizonytalanokat is meg akarja szólítani.